Az Európai Uniós tagságunk folyamán általános jelszó lett az együttműködés. Működjön együtt a civil szervezet a kormányzattal, a dániai önkormányzata a magyarral, stb. Ennek célja eleinte egyértelmű volt: megismerjük egymást, megszeretjük egymást, és máris itt a békés és egységes Európa. Ez a cél nemes és még a nemzeti identitásukat féltők számára is elfogadható. Úgy be is indult az együttműködés dömping, már-már arra gondoltam, hogy ezt az egész, alapjában véve fontos dolgot a nagyobb európai légitársaságok lobbizták be az EU pályázati rendszereibe.
A komolyabb problémáim akkor kezdődtek, mikor az együttműködések fontosságát egyre több szakmai indokokkal próbálták alátámasztani. Vegyük például a környezetvédelmet: Vajon mennyi környezetvédelmi haszon származik abból, hogy néhány magyar lelkes civil szervezeti munkatárs szennyvíztelepeket látogat Dániában, vagy hogy a norvég szakértők 3 napos látogatást követően megmondják a tutit a hazai hulladékgazdálkodás problémáira.
2013-2014 folyamán is az EGT-Norvég pályázatok többségénél kötelező elem, a donor országból való partner bevonás, több tíz millió forintos keretek vannak kifejezetten a tapasztaltcsere fejlesztésre.
Fontosak az együttműködések, a tapasztalatcsere. Egy jól szervezett úttal megismerhetjük mások gondolkodását, lelkesedést tudunk nyerni, de azért erős kétségeim vannak a felől, hogy érdemi társadalmi hatással fognak járni ezek a milliók. Nem kell ugyanis nagy képzelőerő ahhoz, hogy lássuk magunk előtt, amint a szervezetek csak a pályázati pénz reményében találnak ki hirtelen valami együttműködési projektet, melynek sok köze nincs a szervezet napi munkájához, sem előzménye, és valószínűleg utánkövetése sem lesz. De ha már erre van pályázat….
